Info:
A Tűzkerék szinte azonnal a Sakk-Matt '69 decemberi feloszlása után alakult, 1970 januárjában. Óriási bulikat csaptak, Zeppelint, Creamet, Hendrixet, John Mayall-t Bill Haley-t, és rengeteg mást is játszottak. Emlékeken és képeken kívül sajnos nem sok lenyomat maradt utánuk, az első '70 és '71 közti Tűzkerék korszakból mindössze egyetlen felvétel létezik. A második '75től kezdődő korszak talán már kevésbé volt dicsőséges, ott már Béla karrierje lefelé ívelt.
Igencsak "bőségesen" játszák a Born to be wild-ot jó 20 perceben. Játszanak Zeppelint is, ami azért érdekes, mert itt nyomják utoljára énekkel együtt, később a második Tűzkerék korszakban '75-től már nem, vagy csak instrumentálisan játszottak pár Zeppelin számot, Béla torka egész egyszerűen nem bírta az erőlködést, ami érthető, hisz Robert Plant-nek van némi hangja :) (széttört álmok - blog)
Hendrix 1970-ben bekövetkezett halála után Béla hetekig nem volt józan, egy világ omlott benne össze. Elveszett a nagy példakép. Sokáig nem is volt hajlandó játszani a számait, ahogy itt sem. Itt már bizony gyakran nézett a pohár fenekére, hallatszik is a hangján, hogy mata részeg.
Nagyon világvége hangulatban volt Béla, utána kórházba került. A Born To Be Wildban foggal is játszik. Döme Dezső dobol, Könnyű József basszusozik. Érdekesség, hogy Hendrix halála után Béla hónapokig nem volt hajlandó játszani Jimi számait, itt sem. A felvétel dátuma vitatott, sokan - korábban én is - 1971 májusára datálták, de 1971 áprilisától Csomós Péter volt az énekes a zenekarban és Kiss Zoli a basszusgitáros...
Ekkoriban egy titkosszolgálati jelentés szerint ifj. László György technikus és kis Cölöp, nagy Cölöp volt a személyzet. (Bálint Csaba - rockmúzeum)
Hendrix meghalt 1970 szeptemberében, innen Béla nagyon világvége hangulatba került. Nem volt hajlandó játszani a Jimiket, és pár hónapra rá abba is akarta hagyni az egészet. Itt sem játszik Hendrixet. Ez a Radnótis koncert Csepelen az első búcsúkoncertje. A Radnóti amolyan törzshelynek számított neki már a Sakk-Mattos időktől. Itt már alkoholistának számított, itt is rendesen be van állva, hallatszik a hangján, hogy mata részeg. Ez már nem a legnagyobb Tűzkerék felállás Sommal és Váradi Vadölővel, itt Döme Dezső dobol és Könnyű József basszusgitározik. Nem sokkal később újrakezdte a Tűzkereket, majd a nagy dobás következett a Taurusszal, de utána már hanyatlott a pályája. A Tűzkerék legnagyobb baja az volt, hogy nem írtak saját számokat. Igaz akkoriban a közönség nem is igényelte igazán, mindenkit kielégítettek a feldolgozások. Játszák a Born To Be Wildot kb 20 percben. Béla is szabadnak született.
Nagyon világvége hangulatban volt Béla, utána kórházba került. A Born To Be Wildban foggal is játszik. Döme Dezső dobol, Könnyű József basszusozik. Érdekesség, hogy Hendrix halála után Béla hónapokig nem volt hajlandó játszani Jimi számait, itt sem. (Bálint Csaba - Passzio.hu)
|