Info:
Ez egy nagyon érdekes koncert. '85 nyarától hirdették ezt a nagy Pecsás koncertet, az első Metallista Karácsonyt. Pár nappal a koncert előtt viszont a Néphadsereg úgy döntött, hogy Kalapács József nélkül veszélyben a Haza, behívták katonának. Minden rockzenekar rémálma, hogy valamelyik tagot hirtelen behívják. Új zenészt betanítani akár csak helyettesíteni is szinte megoldhatatlan napok alatt. Egy teljes koncertrepertoárt nehéz betanulni. Ki tudná hitelesen helyettesíteni az akkor igen meredeken felfutó zenekar frontemberét. Nagy Feró. Igen, valószínűleg a leghelyesebb választás volt ő. Egy igazi sztár, akit Kalapács mindig is példaképeként tisztelt. ("amikor kölyök voltam, 16 éves... egy Fekete Bárány koncerten voltam") Kalács 1980. VIII. 23-án a Hajógyári szigeten lett Ricsés, és ezt a mai napig vállalja. Feró egy bátor bevállalós típus, 3 nap alatt szinte hibátlanul betanult a programot, alig bakizott. A szemtanúk szerint a színpadon és Feró alkarján mindenütt szövegcetlik, lapok voltak a koncert alatt. Annyiban talán könnyebb dolga volt, hogy Józsa Béla mellett ő volt a Pokolgép egyik szövegírója is, de tudjuk Feróról, hogy a saját szövegeit is milyen magabiztos fölényességgel kavarja, felejti koncerten. Ez nem egy kamukoncert, teljes gőzzel lement a buli, sőt a végén egy Beatrice blokk is elhangzik, és fergeteges a Judas Priest Breaking The Law-ja is Feró halandzsájával. És ha valaki tudja a Bon Scottos dalt hitelesen, érintettként előadni, akkor az is Feró. A legendárium szerint a bőrös Ricse is úgy alakult ki '78-ban, hogy valaki hozott egy AC/DC lemezt Ferónak, és ő azt mondta Miklóskának, hogy ilyen 4/4-eseket írjon. (Passzio.hu) |