Info:
Nagyon érdekes session. Tele feldolgozásokkal, amiből talán képet kaphatunk a 78-as Beatrice programról (sajnos ugye felvétel eddig még nem került elő '78-ból), bár ez a koncert nyilvánvalóan Gidó kilépése után pár hónappal lehetett. A kezdeti Ricse első saját száma állítólag a Jerikó volt, a mellett az egyórás programot AC/DC, Deep Purple és Stones feldolgozások töltötták ki. A Ramones szerintem már 79-es dolog, előtte szerintem inkább a Sex Pistols lehetett. Gidó kilépése után lassan alakult át a program a négy fős felállásra, kezdetben még pár Gidós szám megmaradt repertoáron, mint az EMBER, a Nem tudok semmit, vagy a T.Sz. elnök. Ezek azért lassan elkoptak, de a feldolgozások még egy kicsit tovább éltek, sőt a Ramones egyveleg levakarhatatlan maradt, pedig elég primitív, én ugratni szoktam ha a koncertfelvételeket hallgatom. A Deep Purple szerintem Gidó és Lugosi kedvence lehetett, a Stones és az AC/DC meg Feróé. Feró egy 98-as Stones emlékkoncerten fellépve visszaemlékezett, hogy ő '70-ben hallotta, hogy Jagger megmutatta a dákóját koncerten. "Na ez király csávó lehet" gondolta Feró, és nagy halandzsával műsorra került 5 szám. Ezek nem különösebben jók, inkább átlagosak. Nade a Live Wire az AC/DC-től, vagy méginkább a Bloodsucker a Deep Purple-től, hát azt kell mondjam sokkal keményebb, durvább, dögösebb, mint az eredetiek.
Érdekes a sessionben, hogy az Üzenetek belépőjét a közönségtől (Ricsericse, Beatrice, hó-rukk!) most tanítgatja a publikumnak, és még érdekesebb, hogy kétszer is eljátszák a számot, pedig a Beatrice nem csinált reprise-eket. Az is meglepő, hogy 114 perces a koncert, ezzel a leghosszabb eddig ismert klasszikus Beatrice buli. (Bálint Csaba - passzio.hu)
megjegyzés: A Meditációnak itt még más a szövege.
1979-re a pr két dátumot hoz: V. 21. és VI. 25. pr szerint mindkét alkalommal két részes koncert volt, mozifilm vetítéssel. A korábbi lenne valószínűbb a sok feldolgozás miatt, de feldolgozásokat még szeptemberre is ígér a STRANDELŐTT-ön, nem tudni, meddig voltak programon. Viszont a Meditáció talán júniusi a dal, továbbá aki felvette, annak a legkorábbi datált felvétele júliusi. Továbbá érv lehet a második dátum mellett, hogy Feró nem hirdeti a következő bulit, pedig talán az elsőn már tudnia kellett volna a másodikat. De ezektől még lehet V. 21. is.
Eztán 1983. X. 5-ig Feró itt se lép fel. (Bálint Csaba - rockmuzeum.hu)
|