Info:
A nagy Ricsekorszak 78-81 közt egy ötfős felállással kezdődött, billentyűknél Gidófalvy Attilával, akit szépen 79 tavaszán áthúztak az akkor alakuló Karthagoba egy lemezígérettel, amire a Beatricében nyilvánvalóan esélye sem lett volna. Hát persze a közönség rögtön kikiáltotta árulónak. Ebben az időben otthagyni egy zenekart egy másikért árulás volt. Ezután sok szám kimaradt a repertoárból, így például a Paks, atomváros, amit Gidó aztán játszott a Karthago első korszakában is. Ez Gidó utolsó Ricsés koncertje, innen négy taggal folytatta a Breatrice és az igazi nagy botrányok még csak eztán következtek.
megjegyzés: Még Gidófalvy játszik a felvételen.
|